„Harminchat fokos lázban égek mindig, s te nem ápolsz, Anyám…” így szól József Attila édesanyjához a Kései sirató című versében. Felütésszerű és elgondolkodtató ez a kezdés, hiszen egy paradoxonba csomagolja a gyász lényegét: a normális, harminchat fokos testhőmérséklet ellenére lázas betegnek érzem magam. Nem lehet ennél pontosabban és találóbban leírni, hogy mit jelent a gyász, és miért olyan nehéz belőle meggyógyulni.

A gyász egyfajta érzelmi káosz.

A legkülönfélébb érzelmek sokasága, amely a veszteséggel egyszerre szakad rá az emberre. Ez sokszor zavarba ejtő, mert ezek az érzelmek akár egymásnak ellentmondóak is lehetnek, és emiatt magunk sem értjük, hogy éppen mit is érzünk valójában. Hogyan és miért érezhetünk egyszerre mély szomorúságot, fájdalmat, félelmet és akár megkönnyebbülést, felszabadultságot is? Vajon normális ez?

Ne aggódj, teljesen normális.

„A gyász mindazon egymásnak sokszor merőben ellentmondó érzelmeknek az összessége, amelyet egy nagy változás, vagy életünk addig megszokott rendjének felborulása okoz.” fogalmazza meg John W. James és Russel Friedmann, akik a Gyászfeldolgozás Módszer megteremtői.

A legfontosabb, hogy tudd: minden, amit érzel megkérdőjelezhetetlenül létező és igazi.

A Gyászfeldolgozás Módszer egyik legfontosabb alappillére, hogy azt a biztonságos és elfogadó személetet közvetíti a gyászoló felé, hogy minden gyászt egyedinek és egyéninek tekint. Semmit sem kell, és bármit szabad érezni.

Minden érzés, minden gondolat, ami kavarog bennünk, és minden reakció, amit ezek kiváltanak belőlünk teljesen rendben valónak számít. Nincs két egyforma életút, ezért a minket ért veszteségeket sem ugyanazokkal az élményekkel a zsákunkban érzékeljük, és nem ugyanazzal az eszköztárral próbálunk megbirkózni sem vele.

A gyász egyediségének és egyéniességének hangsúlyozása nemcsak azt jelenti, hogy minden érzést és minden reakciót létezőnek és rendben valónak tekint ez a módszer, hanem azt is, hogy elutasítja azok sablonokba, sémákba kényszerítését.

Manapság általánosan elfogadott a haldoklás öt pszichológiai fázisát (elutasítás, düh, alku, depresszió, elfogadás) leíró elméletnek a gyászfolyamatra való alkalmazása. Ezt a szakaszokra bontást azonban a svájci származású pszichiáter, Elisabeth Kübler-Ross nem a gyász, hanem a halál és a haldoklás folyamatának vizsgálatai során azonosította. Ezért a gyászra vonatkoztatni egy az egyben kicsit olyan, mintha egy sima táblán próbálnánk meg sakkozni, vagy 32 egyforma gyaloggal kellene a sakkpartit lejátszani. Nem az igazi, ugye?

A Gyászfeldolgozás Módszer ezért nem alkalmazza ezt az öt fázist, és nem próbálja meg a gyászolókat arra terelni, hogy mindenáron azonosítsák, hogy éppen melyik fázisban vannak, vagy, hogy hol kellene esetleg már tartaniuk. Ehelyett csokorba szedte a leggyakoribb gyászreakciókat, amelyeket a gyászolók megfogalmaztak, és amiről elmondható, hogy általánosságban mindenki talál közöttük olyat, amit megtapasztalt a gyász érzése során.

Ezek a következők: koncentráció képesség csökkenése, elérzéstelenítettség érzése („sokk”-hatás, bénultság érzése), alvászavar, étkezési zavar, érzelmi hullámvasút.

A lista korántsem teljes. Akárhogyan is reagálsz a gyászodból fakadó érzéseidre, meg kell tanulnod észlelni és értelmezni, majd tudatosan megtalálni az utat ahhoz, hogy lecsendesítsd, és végső soron elköszönj tőlük. Ehhez nyújt hatékony segítséget a Gyászfeldolgozás Módszer cselekvésprogram.